Név: Endo Hitomi
Kor: 19
Nem: nő
Faj: ember
Melyik oldalon áll: jó
Képesség: A fényt tudja irányítani (ha sötét van, akkor világosságot tud teremteni; fénysugárt tud kilőni; fénygömböt tud teremteni, amit fel is tud robbantani; olyan világosságot tud teremteni, hogy mindenki bele vakuljon, de olyat is tud, amikor csak egy rövid ideig nem lát senki semmit). Ezen kívül nagyon jól harcol, pusztakézzel és fegyverekkel is. Habár még van hova fejlődnie, de már nem tudnának olyan könnyen elbánni vele. Megtanult hegyet mászni és erdőt járni, de az utóbbi még mindig nem tökéletes. Úszni is tud. Hallása, látása átlagos. Gyenge a szervezete, könnyen megbetegszik és a mérgekkel szemben sem túl ellenálló.
Fegyver: a többség fegyverrel jól bánik, de amikor cselédnek öltözött be, nem sok fegyvert vihetett magával, csak néhány tőrt rejtett el a cipőjében/ruhájában, így amikor eltűnt Tsuyoshival együtt, csak a tőrei maradtak nála. A kedvenc fegyvere azonban az ikerkard, és csak nehezen tudott megválni tőle, amikor elment a Sötétség kastélyába.

- Külső: Régen hosszú szőke haja volt, ami talán a derekáig ért. A hajára mindig is büszke volt, és soha nem engedte levágni, de amikor beosont a Sötétség kastélyába, levágta magának, így most már csak a lapockájáig ér. Még soha nem vágott hajat, pláne nem késsel, és ez meg is látszik rajta: itt-ott kicsit hosszabb, és úgy néz ki, mintha megtépték volna. A céljának azonban ez így is megfelelt, elvégre egy szolgának álcázta magát.
Szeme világoskék, ami mindig jól tükrözi érzelmeit. Ennek ellenére metsző pillantása van, és ha valaki szemébe néz, akkor az úgy érzi, mintha Hitomi a velejéig látna. Ez persze nincs így, de ettől legalább senki nem próbál meg neki hazudni. Mikor még a Földön volt, akkor a szemeiben ártatlanság és gyerekesség csillogott, de ahogy Eastcoastra került, megkomolyodott, ami az arcán is látszik: megkeményedtek az arcvonásai. Már sehol nem lehet látni a régi önmagát. Most már egy komoly és felelősségteljes nő lett, de hát ahhoz, hogy jó királynő legyen, nem lehet gyerek.
A hátán, a jobb vállánál, van egy virág alakú tetoválás, ami az erejét korlátozza. Habár ő soha nem tapasztalta, hogy olyan hatalmas lenne az ereje, de az egyik öreg elf azt mondta, hogy még őt is elpusztítaná, ha elszabadulna. Hitomi nem mert szembeszállni az öreg szavával, ezért hagyta, hogy azt csináljanak, amit akarnak.
A ruhája most csak egy egyszerű fehér egybe részes szoknya, ami a szolgák ruhája a Sötétség kastélyában. Amíg a Fény kastélyában volt, nem nagyon hordott szoknyát, hanem valami kényelmes nadrágot, amiben még jól mozogni is lehetett. Viszont volt, amikor ráerőltettek valami csinosabb ruhát, mert valakit fogadnia kellett. Ezek rendszerint túl voltak díszítve, ezért Hitomi nem is szerette őket, főleg nem azt a szoros fűzőt, amiben levegőt is alig kapott.
Régen sem görnyedt be, amikor ülni kellett, de amióta ide került, azóta bizony még egyenesebb lett a háta, amit részben a fűzőknek is köszönhetett. A tanítóinak sikerült valahogy elérniük azt is, hogy bárki, aki ránéz, alsóbbrendűnek higgye magát. Hitomiból csak úgy árad a nemesség, és hogy ő más, mint az itteniek.
Nem túl magas, olyan 160-170 cm körül lehet és eléggé vékony is. Régen szinte csak csont és bőr volt, persze egy kis hús is volt ott, így nem lehetett elmondani nyeszlettnek. A kemény edzések során azonban szerzett izmokat is, és az a kevés zsír is, ami volt, eltűnt róla.

- Belső: Szinte mindenkinek ridegnek és magabiztosnak mutatja magát, aki ugyan kedvesen bánik mindenkivel, de nem mutat gyengeséget. Olyan nő, akit szinte lehetetlen megtörni és nem riad vissza semmitől. Ez azonban csak az évek során kialakult páncélja. Soha nem tudta, hogy milyennek kellett volna lennie királynőként, ezért jobbnak látta, ha senkinek nem mutatja meg, hogy mennyire ingatag talajon is áll. De a páncélja alatt egy nagyon érzékeny és gyengéd nő lapul, aki egyáltalán nem magabiztos és könnyen depresszióba zuhan. Ha valami nem sikerül neki először, könnyen feladja, és azt mondja, hogy neki ez nem megy. Ezt leszámítva nagyon intelligens és vág az esze, mint a borotva. Könnyen feltalálja magát, de mivel soha nem biztos magában, ezért inkább másokra hagyatkozik. Ritkán mondja ki a véleményét, és nem törődik magával, ha másokról is szó van. Mielőtt bármit is kimondana, azt jól meggondolja. Nem használ kétértelmű szavakat, és általában csak szűkszavúan válaszol, de ha mérges vagy ideges, akkor bizony bárkit képes letorkollni és kitölteni rajta a dühét. Ilyenkor nagyon sokat képes beszélni. Ez mindig is rossz szokása volt, és nem sikerült leszoknia róla, bármennyire bántotta, amikor olyanra kente a baját, aki az égvilágon semmit nem tehetett róla.
Nagyon ragaszkodó típus és régen naiv is volt, de Tsuyoshi példájából tanult. A barátaihoz és szeretteihez szinte az élete végéig ragaszkodik. Segítőkész, nem szeret másokat bajban látni. Ilyenkor általában félre teszi a saját dolgait és rögtön rohan segíteni annak, akin tud.

Egy kis városban élt Hitomi, ahol még gyerekkorában volt egy fiú, aki a legjobb barátja volt. Mindig együtt játszottak egy képzeletbeli világban, amit ők irányítottak. Mindennapjaikat azzal töltötték, hogy újabb és újabb dolgokkal bővítették ki a világukat és mindenféle kalandokat találtak ki maguknak. Boldogok voltak együtt és mindig jót játszottak. Megígérték egymásnak, hogy örökre barátok maradnak. Hitomi szülei azonban nem szerették lányuk legjobb barátját, de úgy gondolták, hogy ha idősebbek lesznek, akkor mindketten megtalálják majd a saját társaságukat, de ez nem így történt. Hitomi továbbra is együtt játszott a kisfiúval, amin a lány szülei változtatni akartak. Amikor hat éves lett a lányuk, elég idős lett ahhoz, hogy mindenfelé magukkal vigyék. Mindenféle programokat szerveztek a neki, így neki egy szabad perce sem maradt se a kitalált világára, se a legjobb barátjára. Hitomi egy ideig ellenkezett velük és titokban kiszökött, hogy a legjobb barátjával találkozzon. Amikor a szülei erre rájöttek, akkor bezárták Hitomit a szobájába, így ő nem tudott kijutni. Hitominak egy idő után bele kellett törődnie, hogy többet nem találkozhat a fiúval. Eleinte nagyon sokat gondolt rá, de ahogy teltek-múltak az évek, megfeledkezett róla. Nem volt egy csepp szabadideje sem, így a szülei is tudták, hogy el fogja felejteni a fiút. A szülők boldogak voltak, hogy elérték céljukat, így már ők se gondoltak a fiúra többet.
Amikor Hitomi tizenöt éves lett, és bekerült a felső-középiskolába, megint minden megváltozott. Hitomi osztálytársa lett a rég elfeledett barátja, Akimoto Tsuyoshi. Hitomi amikor meglátta, eszébe jutottak a régi emlékek. Azt hitte, hogy visszakapta a barátját, de csalódnia kellett: Tsuyoshi megváltozott, és már nyoma sem volt a régi önmagának. Hitomit ez nagyon szíven ütötte, és úgy érezte, hogy elárulták.
Ezután nem foglalkozott tovább a régi barátjával, elfogadta, hogy már nem lehet ugyanolyan a kapcsolatuk, mint régen.
Jó eszének hála az iskolában a legjobbat nyújtotta, így hirtelen nagyon sok szabadideje lett. Elkezdett újra a régi világra gondolni és visszavágyott a múltba. Vissza szerette volna kapni a barátját, de tudta, hogy el kell fogadnia Tsuyoshi döntését.
Minden vágya az volt, hogy ebbe a képzeletbeli világba kerülhessen, de tudta, hogy ez lehetetlen. A tizenhatodik születésnapján azonban furcsát álmodott. Azt álmodta, hogy létezik egy olyan világ, amelyről álmodozott és látta, hogy van egy átjáró, nem is olyan messze a házuktól. Hitomi képtelenségnek tartotta ezt az álmát, ezért nem is foglalkozott vele. Álmaiban azonban egyre többet és többet jelent meg az Átjáró, mintha az magához hívná. Hitomi ezután már nem bírta ki, és muszáj volt megkeresnie ezt az „átjárót”. Tisztán emlékezett arra a helyre, amit álmaiban látott, így egy este kiszökött a házból és megnézte. Az átjáró egy parkban volt, egy fában, ami mindig is Hitomi kedvenc rejtekhelye volt, ahová gyakran jött gondolkodni, ha nyugtalan volt. Nagyon meglepődött, hogy ez az átjáró, és amikor benyúlt a fa egyik odújába, a keze eltűnt, majd amikor kihúzta, újra megvolt. Ettől nagyon megijedt és rögtön haza is ment. De nem bírta, hogy ne jöjjön el megnézni, hogy még megvan-e, ezért minden este eljött. Eleinte csak figyelte, de nem volt elég bátorsága, hogy át is menjen, de egy nap nagyon megharagudott szüleire. Véletlenül meghallotta, ahogy Tsuyoshiról beszélgetnek és megtudta, hogy a szülei mit tettek gyerekkorában. Nagyon mérges lett rájuk, és minden további gondolkozás nélkül elment hazulról és felkereste a fát. Nem tudta, hogy mi fog történni vele odaát, de nem habozott.
Hitomi amint kilépett az átjáróból, egy csapat térdelő öreget látott meg, akik ezt mondták: „Üdvözlünk, királynő!”. Hitomi nem értette, hogy miért mondják ezt neki, és megkérte őket, hogy ne szólítsák így, de az öregek mindent elmeséltek neki, miközben a Fény kastélya felé tartottak. Elmondták neki Eastcoast történelmét, hogy kik laknak itt, a róla szóló jóslatot, és hogy van különleges képessége. Hitomi ezen nagyon meglepődött, mert nem volt tudomása róla.  A csoportból ekkor kilépett egy öreg elf, aki azt mondta, hogy a fényt irányítja. Állítása szerint csak Hitomi képes újra békét teremteni, de ő nem igazán hitt benne, mindenesetre követte az öregeket.
Kettő-három év is eltelhetett, mire befejeződött Hitomi kiképzése: megtanították harcolni és irányítani az erejét. Hitomi ez idő alatt sokat gondolkozott azon, hogy tényleg ő-e az, aki nekik kell.
A kiképzés után azt mondták, hogy Hitomi készen áll arra, hogy tanácskozzon a gonoszakkal. Nem nagyon tudta, hogy miképp is kéne hozzáfognia ehhez, de végül úgy döntött, hogy beszél velük.
Azt hitték, hogy a gonoszaknak nincsen vezetője, de amint megérkeztek a Sötétség kastélyához, csalódniuk kellett, de főképp Hitominak. Ott állt Hitomi egykori legjobb barátja, Tsuyoshi a gonoszok élén, akiről megtudta, hogy a sötétséget irányítja. Hitomi megpróbálta meggyőzni Tsuyoshit, hogy uralkodjanak együtt, pont mint régen, de Tsuyoshi hajthatatlan volt.
„Ez sajnos lehetetlen.”, kezdett bele Tsuyoshi, „Már nem vagyunk kisgyerekek, hogy abban higgyünk, a jó és a rossz békében élhet egymás mellett. Régen hittem benne, de miután elárultál, rá kellet jönnöm, hogy nem létezik béke jó és rossz között. Nem haragszom, amiért elárultál, elvégre mindig is te voltál a jobb, és gondolom rájöttél, hogy te magasabb rendű vagy mint én. Ennek hála lehetek most itt. Egyikünk sem ugyanaz már, mint régen. De tiszteletben tartom a volt barátságunkat, ezért megengedem, hogy te és kíséreted békében távozzék, de ha nem mentek el most rögtön, meg kell, hogy öljelek benneteket.”
Hitomit szíven ütötték Tsuyoshi szavai. Tudta, hogy el kell menniük, ezért minden további szó nélkül elvonultak. Hitominak nagyon fájt, hogy elárulta a legjobb barátja. Ő mindig is hitt Tsuyoshiban. Csalódott, de mélységesen. Ezek után nem tudta, hogy mire számítson Tsuyoshitól, de mire visszaértek a kastélyba, már nem voltak kétségesek Tsuyoshi szándékai. Háborút akart.
Már vagy egy éve tartott a háború, de egyik fél sem győzött. Hitomi szíve mindig belesajdult, ahogy belegondolt a károkba, amiket a háború okozott. Tudta, hogy csak ő győzheti le Tsuyoshit, és végül eldöntötte, hogy meg is teszi. Sokáig bízott még a barátjában, hátha megtérül, de ez nem így történt.
Hitomi cselédnek öltözött és összekoszolta magát, levágta a haját, hogy felismerhetetlen legyen, és elment a Sötétség kastélyába szolgának. Itt mindig leste az alkalmat, amikor megölhetné Tsuyoshit, de Tsuyoshi nagyon óvatos volt. Éjjel is mindig sokáig fenn volt, így az éjszaka leple alatt se támadhatott rá. Egy nap azonban Tsuyoshi feltűnően korán feküdt le, és Hitomi ahelyett, hogy gondolkodott volna, rögtön kapott az alkalmon. Amint belépett csendesen a szobába és Tsuyoshi ágya felé közelített, felgyúltak a fények és bezárultak az ajtók. Hitomi egy varázskör közepén találta magát Tsuyoshival. Az ajtót őrök őrizték. Kiderült, hogy Tsuyoshi mindig is tudott róla, hogy Hitomi itt van, és csapdát állított neki. Tsuyoshi el akarta törölni Hitomi létezését a Föld színéről, és ehhez egy varázslatot akart használni. Hitomi nagyon megijedt ezt látva, és rögtön elkezdett egy ellenvarázst elmondani. Valami azonban balul ütött ki és Hitomi is és Tsuyoshi is eltűnt.
Ezután az éjszaka után Hitomi és Tsuyoshi szellemek lettek, akik nem tudtak egymástól két méternél távolabb menni. Amikor túlságosan eltávolodtak egymástól, akkor lánccsörgést hallottak, és valami láthatatlan erő egyik testrészüknél fogva összerántotta őket. Tudták, hogy csak együtt képesek megszüntetni ezt az összeláncoltságot, ezért azóta is bolyonganak a nagyvilágban.

Név/nicknév: suzuna