A világban eredendően volt jó és rossz, aminek az egyensúlyát három bölcs tartotta fent. Az egyik bölcs a jó energiákért volt felelős, a másik a rosszakért, míg a harmadik semleges maradt. Békét akartak teremteni, de sokszor még ők is nehezen jutottak megegyezésre, így többször is dúltak kisebb-nagyobb háborúk. A három bölcs hiába próbálta őket megakadályozni, nem sikerült. Kezdett kicsúszni az irányítás a kezükből. Tudták, hogy ez a világ végéhez vezetne, ezért orvosolni akarták a problémát. Mivel az emberek kezdték elfelejteni őket, alkottak két királyságot, és hagytak semleges területeket is a két királyság között. Az egyik királyságban a jó energia volt többletben, és a Londoras nevet kapta; míg a másik királyságban a rossz energiák domináltak, és a Meningel nevet kapta. A két királyság uralkodójának pedig a hozzájuk leghűségesebb embert nevezték ki. A három bölcs azt hitte, ezzel sikerült megoldaniuk a problémát, ám ez nem így történt. A két uralkodó között hamar felléptek az ellentétek, képtelenek voltak egyezségre jutni. A három bölcs hiába próbált nekik segíteni, azok meg sem hallották őket. Elvette a hatalom az ép eszüket, és csak arra tudtak gondolni, hogy a másikat elpusztítsák, és világuralomra törjenek. Így kezdődött minden elölről.

Ahogy telt az idő, egyre nagyobb lett a szakadék a két királyság között, és a három bölcs ideje is lejáróban volt, ám még haláluk pillanatában is a békére törekedtek. Így történt, hogy a három bölcs utolsó erejükkel a jövőbe néztek, és megjövendölték, hogy érkezni fog két ember egy másik világból, akik teljes egyensúlyt, vagy teljes pusztulást hoznak a világra. Ezt a jóslatot mindenki tudatára hozták, majd nem sokkal utána meg is haltak.

A két királyság uralkodójának csak a három bölcs halála nyitotta fel a szemét. Rájöttek, hogy nem szabad egymással háborúzniuk, így fegyverszünetet kötöttek, és megegyezték, hogy mindketten csak a saját királyságukkal törődnek.

Az első királyok halála után egyik királyságnak sem lett uralkodója, csak vezetője, akik kevesebb hatalommal rendelkeztek, mint a királyok; és a három bölcs jóslata óta várják a két megváltót.

Történetünk tizenhat évvel ezelőtt kezdődött el a Földön, pontosabban Japánban.

Egy kis városban élt egy kislány és egy kisfiú, akik legjobb barátok voltak. Mindig együtt játszottak egy képzeletbeli világban, amit ők irányítottak. Mindennapjaikat azzal töltötték, hogy újabb és újabb dolgokkal bővítették ki a világukat és mindenféle kalandokat találtak ki maguknak. Boldogok voltak együtt és mindig jót játszottak. Megígérték egymásnak, hogy örökre barátok maradnak. 

De aztán egy nap mindent megváltoztatott.

A kislány szülei nem szerették lányuk legjobb barátját, de úgy gondolták, hogy ha idősebbek lesznek, akkor mindketten megtalálják a saját társaságukat, de ez nem így történt. A két fiatal továbbra is együtt játszott, amin a lány szülei változtatni akartak. Amikor hat éves lett a lányuk, elég idős lett ahhoz, hogy mindenfelé magukkal vigyék. Mindenféle programokat szerveztek neki, így egy szabad perce sem maradt se a kitalált világára, se a legjobb barátjára. Lányuk egy ideig ellenkezett velük és titokban kiszökött, hogy a legjobb barátjával találkozzon. Amikor a szülei erre rájöttek, akkor bezárták őt a szobájába, így nem tudott kijutni. A lánynak egy idő után bele kellett törődnie, hogy többet nem találkozhat a fiúval. Eleinte nagyon sokat gondolt rá, de ahogy teltek-múltak az évek, megfeledkezett róla. Nem volt egy csepp szabadideje sem, így a szülei is tudták, hogy el fogja felejteni a fiút. A szülők boldogak voltak, hogy elérték céljukat, így már ők se gondoltak a fiúra többet.

Amikor tizenöt éves lett a lányuk, Endo Hitomi, és bekerült a felső-középiskolába, megint minden megváltozott. Hitomi osztálytársa lett a rég elfeledett barátja, Akimoto Tsuyoshi. Hitomi amikor meglátta, eszébe jutottak a régi emlékek. Azt hitte, hogy visszakapta a barátját, de csalódnia kellett: Tsuyoshi megváltozott, és már nyoma sem volt a régi önmagának. Hitomit ez nagyon szíven ütötte, és úgy érezte, elárulták. 

Ezután nem foglalkozott tovább a régi barátjával, elfogadta, hogy már nem lehet ugyanolyan a kapcsolatuk, mint régen. 

Az iskolában szokásosan a legjobbat nyújtotta: jó esze volt, ezért mindent első hallásra megjegyzett, a nyelvérzéke pedig alapból jó volt, így a nyelvekkel sem volt gond. Otthon nem kellett tanulnia, és az órákon is szabadon ábrándozhatott, mivel mindent tudott, így hirtelen nagyon sok szabadideje lett Hitominak, még úgy is, hogy a szülei továbbra is teletáblázták programokkal napjait.

Hitomi elkezdett újra a régi világra gondolni és visszavágyott a múltba. Vissza szerette volna kapni a barátját, de tudta, hogy el kell fogadnia annak a döntését. 

Az iskolában nem voltak barátai, de Hitomi nem is vágyott rájuk. Mindenki, még a tanárok is féltékenyek voltak Hitomira, amiért mindig mindent tudott, annak ellenére, hogy soha nem figyelt. Nem volt egy olyan alkalom se, amikor ne tudott volna valamit. A tanárok jól meg akarták szidni, de nem tehették, mert mindig mindent tudott. Az osztálytársai féltékenyek voltak rá, amiért olyan szép és okos volt. Mindannyian a barátai szerettek volna lenni, de Hitomi soha nem figyelt rájuk, ezért kezdték egyre jobban megutálni. 

Tsuyoshi se volt kivétel ez alól. Habár magának soha nem vallotta be, de féltékeny volt Hitomira. Bárhova ment Hitomi, Tsuyoshi követte és figyelte minden mozdulatát, minden szavát, de az árnyékban maradt. Az évek során Tsuyoshi a legjobban a sötétségben érezte magát. Úgy érezte, hogy az az otthona.

Hitomi minden vágya az volt, hogy abba a képzeletbeli világba kerülhessen, de tudta, hogy ez lehetetlen. A tizenhatodik születésnapján azonban furcsát álmodott. Azt álmodta, hogy létezik egy olyan világ, amelyről álmodozott és látta, hogy van egy átjáró, nem is olyan messze a házuktól. Hitomi képtelenségnek tartotta ezt az álmot, ezért nem is foglalkozott vele. Álmaiban azonban egyre többet és többet jelent meg az átjáró, mintha az magához hívná. Hitomi ezután már nem bírta ki, és muszáj volt megkeresnie ezt az „átjárót”. Tisztán emlékezett arra a helyre, amit álmaiban látott, így egy este kiszökött a házból és megnézte. Az átjáró egy parkban volt, egy fában, ami mindig is Hitomi kedvenc rejtekhelye volt, ahová gyakran jött gondolkodni, ha nyugtalan volt. Nagyon meglepődött, hogy ez az átjáró, és amikor benyúlt a fa egyik odújába, a keze eltűnt, majd amikor kihúzta, újra megvolt. Ettől nagyon megijedt és rögtön haza is ment. De nem bírta ki, hogy ne jöjjön el minden este megnézni, hogy még megvan-e. Eleinte csak figyelte, de nem volt elég bátorsága, hogy át is menjen. Egy nap azonban nagyon megharagudott szüleire. Véletlenül meghallotta, ahogy Tsuyoshiról beszélgetnek és megtudta, hogy a szülei mit tettek gyerekkorában. Nagyon mérges lett rájuk, ezért minden további gondolkozás nélkül elment hazulról, és felkereste a fát. Nem tudta, hogy mi fog történni vele odaát, de nem habozott. Hitomi örökre eltűnt ebből a világból.

Mindezt Tsuyoshi is látta. Meglepődött azon, hogy Hitomi eltűnt, de ő is utána ment kíváncsiságból.

A másik világba belépve, Hitomi és Tsuyoshi is szembesült a jóslattal, a feladataikkal, a képességeikkel. Megtudtak mindent Eastcoast történelméről, és belevetették magukat a tanulásba.

Kettő-három év is eltelt, mire mindkettejük kiképzése befejeződött. Ezt követően pedig Hitomi elment, hogy a rosszakkal tárgyaljon és békét teremtsen. A kastélyba érve azonban a jók egy meglepő dologgal szembesültek: a rosszak királya is megjelent, akiről a jóknak nem volt tudomása. Mégis, Hitomi lepődött meg legjobban Tsuyoshit látva. Egy pillanatig elhitte, hogy minden olyan lesz, mint gyerekkorukban, ám Tsuyoshi háborút akart. Hitomiék nem tehettek mást, minthogy felvegyék a harcot Tsuyoshiék ellen.

A gonoszak először az Élet fáját és a Tündér erdőt támadták. Sok fát sikerült felgyújtaniuk és sokakat meg is öltek, de a jóknak sikerült visszaverniük a támadást és megölték az odaküldött csapatot.

Hitomi ezután összeszedte minden tudását és belekezdtek a védelmi vonalak tervezésébe, és azt fontolgatták, hogyan támadhatnának rá a gonoszakra.

Már vagy egy éve tartott a háború, de egyik fél sem győzött. Hitomi szíve mindig belesajdult, ahogy belegondolt a károkba, amiket a háború okozott. Tudta, hogy csak ő győzheti le Tsuyoshit, és végül eldöntötte, hogy meg is teszi. Sokáig bízott még a barátjában, hátha megtérül, de ez nem így történt. 

Hitomi cselédnek öltözött és összekoszolta magát, levágta a haját, hogy felismerhetetlen legyen, és elment a Sötétség kastélyába szolgának. Itt mindig leste az alkalmat, amikor megölhetné Tsuyoshit, de Tsuyoshi nagyon óvatos volt. Éjjel is mindig sokáig fenn volt, így az éjszaka leple alatt se támadhatott rá. Egy nap azonban Tsuyoshi feltűnően korán feküdt le, és Hitomi ahelyett, hogy gondolkodott volna, rögtön kapott az alkalmon. Amint belépett csendesen a szobába és Tsuyoshi ágya felé közelített, felgyúltak a fények és bezárultak az ajtók. Hitomi egy varázskör közepén találta magát Tsuyoshival és az ajtót őrök őrizték. Kiderült, hogy Tsuyoshi mindig is tudott róla, hogy Hitomi itt van, és csapdát állított neki. Tsuyoshi el akarta törölni Hitomi létezését a Föld színéről, és ehhez egy varázslatot akart használni. Hitomi kétségbeesésében egy ellenvarázslatot kezdett el mormolni. Valami azonban balul ütött ki, aminek következtében Hitomi Tsuyoshival együtt eltűnt, és az összes őr, aki a szobában tartózkodott, meghalt.

Ez az este után soha többet nem látták őket.    

A háború megállt, ahogy mindkét fél vezetője eltűnt. Azóta is keresik őket, de senki sem tudja, hogy pontosan mi történt. A jók és rosszak is szervezkednek és viszik tovább vezetőjük akaratát, de nem indítottak újabb nagyobb támadásokat, várnak a vezetőjük visszatértére.

A háború végkimenetele nincs eldöntve, minden a te kezedben van: a jók nyernek és újra boldogság lesz? Vagy a gonoszok nyernek és mindent be fog borítani a sötétség? A jók vagy a rosszak oldalára állsz? El akarod pusztítani a világukat, vagy netán megmenteni akarod? A döntés joga a te kezedben van, de jól vigyázz, egyetlen rossz döntés is elég, hogy mindennek vége legyen. És ne feledd, mindenki élete tőled függ!