|
Témaindító hozzászólás
|
2014.10.19. 21:53 - |
 Ha azt hitte, békés útjuk lesz, hát tévedett. Elwynnek sikerült az útjukban lézengő egyetlen agyatlan majomba belebotlania, ezzel természetesen felfedve kilétét is. Valahol mélyen a lelki énje homlokára csapott és kíváncsi lett volna, hogy mégis miféle feladat lehet az, amelyiket még a lány is képes véghezvinni. Ha nem lenne itt, még azelőtt elhullana, hogy egyáltalán rábíz bármit. Természetesen sóhajtásra és szemöldökráncolásra az utcán, az emberek között nem volt ideje, gyorsan kellett cselekedni. A férfi máris eltátotta a száját és bár igaz, hogy egy alak feldöntésével nem vonz maga felé túl sok kíváncsi szempárt, az ordítás már más kérdés, így egy jól irányzott, erőteljes ütést kormányzott a majom orra alá. A pár másodperc alatt, amit a férfi azzal töltött, hogy összeszedje a gondolatait - vagy a fogait -, ő villámgyorsan egy látszatképet vont a kívülállók szemei elé, melyen Elwyn egy egyszerű, a városban is megszokott lány - persze nem tudott konkrét arcot felidézni, ez pedig azt vonta maga után, hogy a vonások nem voltak teljesen pontosak, így ha valaki szemfüles volt, észrevehette a cselt, viszont bízott abban, hogy ez nem következik be. - Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?! - üvöltött a férfire eközben az eszét játszva, hogy biztosra menjen, a figyelem nem terelődik vissza a lányra.
- Mi a Pokol... Nem vagy az eszednél? Ez egy... - a majom pillantása ekkor visszavándorolt Elwyn-re. Számító módon hagyott pár pillanatot a férfinek, hogy "rájöjjön", hibát követett el.
- Egy mi? Nem hallom! - kiabált tovább, miközben szándékosan feltűnő mozdulattal nyúlt az övéhez és tett egy fenyegető lépést előrefelé. Részben ez, valamint - nyomatékosan - a tény, hogy már a saját szemének sem hihet, valószínűleg kissé megrettentette a férfit, mivel tett egy lépést hátrafelé. Ő közben észlelte, hogy mindenki őket figyeli, már senki nem mutat érdeklődést a lány iránt, ait fellöktek.
- Én azt hittem... - mormolta talán csak magának a majom, mire ő biztos volt a győzelmében.
- Kotródj innen, mielőtt valami olyat teszek, amit később talán megbánok! - csattant fel jól hallhatóan, mire a férfi zavartan, végtelenül bizonytalanul sarkonfordult és eltűnt a lézengők között. Ekkor ő is megfordult és lekezelő pillantást vetett Elwynre. - Ha ez a vágyad, nem bánom, ölesd meg magad, miután teljesítetted a feladatodat - mordult a lányra egy fagyos mosoly kíséretében, amely gyorsan le is olvadt az arcáról, helyét pedig semmitmondó kifejezés vette át. Megfordult, majd mintha mi sem történt volna, elindult a "páciense" háza felé, mely innen már nem lehetett messze. |
[7-1]
Rövid ideig sétált csak egyedül, hamarosan sietős lépteket hallott, ő pedig teljesen biztosra tudta, ki az, aki ilyen serényen igyekszik felzárkózni hozzá. Ez halovány elégedettséggel töltötte el. Nem is számított arra, hogy az elf úgy dönt, jó ötlet megmarkolni a kezét, így hát megütközéssel vegyes bosszússággal torpant meg és pillantott Elwynre, amikor a lány megragadta a karját, és bár ezután el is engedte - szerencsés módon -, ő még másodpercekig mozdulatlanul meredt a mellette állóra, csak ezután rendezte arcvonásait egy fölényes mosolyba és válaszolt a felháborodottnak tűnő kérdésre. -Mégis miből gondolod, hogy nem hagyhatlak itt? Kettőnk közül az egyetlen, aki tartozik valamivel a másiknak, az te vagy. Ha nem lennél olyan szórakoztató, mint amilyen egyébként vagy, még a városba sem hoztalak volna be- közölte ridegen, majd a témát lezártnak tekintve megfordult és ismételten elindult abba az irányba, amerre egyébként haladt. - Mellesleg én hazamegyek. Te meg majd kitalálod, hogy hol akarsz éjszakázni - vetette hátra a válla fölött nemtörődöm módon. Persze tudta, hogy annak az esélye, hogy a lány találjon egy kellőképpen biztonságos helyet, egyenlő a nullával - a kényelem meg már luxus. Ezt persze eszében sem volt megemlíteni neki. Amúgy is biztos volt abban, hogy nem ő az egyetlen, aki tisztában van az ilyen kisebb tényekkel a környéket illetően. |
 Chet hangjából a gúnyt és bosszúságát könnyen ki lehetett venni, de a fiú nem is igen igyekezett ezt elrejteni. Nem mintha ezzel meghatott volna. Nyílván nem örült, hogy nem tudta véghez vinni tervét, mert én közbe avatkoztam, de engem ez egy cseppet sem zavart. Sőt! Egyenesen büszke voltam magamra, hogy tudtam segíteni ennek az embernek. Mégha ellenség is volt, én akkor sem tudtam elviselni a rászorulók látványát, rajta pedig olyan könnyen tudtam segíteni, elvégre egész életemben csak arra kellettem, hogy másokat meggyógyítsak. Mindenesetre nem akartam lemaradni a fiútól, ezért még egy utolsó kedves mosoly kíséretében elköszöntem a férfitől, és kisiettem a házból. Közben feldobtam a köpenyem csuklyáját a fejemre, mert azért nem lett volna jó, ha itt felismernek, és futva Chet után indultam. Ez a rövid idő alatt sikerült elég nagy távot megtenni, ezért kellett futnom utána, de azért rövidesen már megint mellette voltam, mint holmi engedelmes kiskutya, úgy követtem. Ahogy erre rájöttem, grimaszoltam egyet, de nem tudott érdekelni. Gondoljanak csak azt, amit akarnak, akik így látnak minket. Ha annyira szeretnek másokat egy pillantás alapján elítélni, akkor csak tessék, nekem megvannak a magam okai, amiről ők nem tudnak.
- Várj meg! - ragadtam meg a karját, ezzel arra ösztökélve őt, hogy végre megálljon. Szinte rögtön el is engedtem a kezét, mert csak annyit szerettem volna, ha megáll, ezt pedig sikerült elérnem. - Hova mész? Ugye tudod, hogy engem nem hagyhatsz magamra itt!? - szólaltam meg, bár kissé halkan, mert nem akartam felkelteni a figyelmet magunkra, pontosabban magamra. |
Csendesen, arckifejezését rendezve csúsztatta vissza tűjét eredeti helyére, miközben a beszélgetést figyelte. Bosszantotta ugyan, hogy nem vihette végbe, amit eredetileg szándékozott, legalább többet tudott meg Elwyn képességeiről. Ami használhatóbbá teszi- szögezte le gondolatban. Tett pár vontatott lépést a hozzá legközelebb álló falhoz és unottan nekitámaszkodott, ezután pedig tovább nézte a jelenetet.
Mikor úgy tűnt, végre végeztek, ellökte magát a faltól és egy széles mosolyt vonva az arcára összecsapta a kezeit. Elvégre a világért sem hagyta volna, hogy az incidens teljesen boldog véget érjen. Már csak saját bosszússága miatt sem.
- Nagyszerű. Megoldódott a probléma. Végre mindenkinek felhőtlen jókedve van - jegyezte meg szándékosan túljátszott lelkesedéssel. Tekintetét meg sem próbálta meglágyítani, így még könnyebbé tette valódi véleményének leolvasását. - Most magatokra is hagylak titeket, hadd örüljetek egymásnak. Ha szükségem lesz rád, úgyis tudni fogod - folytatta maró gúnnyal, majd hanyagul legyintett egyet kezével - mintegy lekezelő búcsúképpen - és elhagyta a házat, hogy saját lakhelye felé vegye az irányt. Vagy tulajdonképp bármerre, csak el innen, ebből a pöcegödörből. |
Chet látszólag nagyon elgondolkozott, így annyira meg se lepődtem azon, hogy csak késve reagált. Válaszára elhúztam a számat. Nem tetszett a gúnyos hangneme, ami miatt számomra is egyértelművé vált, hogy csak szórakozik - más különben még el is hittem volna. Már épp ki is fejtettem volna véleményémet erről, amikor a házba belépve rögtön megcsapta az orromat az a szag, ami gyakran halálos betegségekkel együtt jár. Szinte kézzel fogható volt ez a bűz, így rögtön szememmel a kis szobát kezdtem pásztázni, hogy megtaláljam a betegség hordozóját. Ez persze nem tartott sokáig, elég nyílvánvaló volt, hogy a lány, aki az ágyon feküdt, nincs jól. A férfi, aki gondozta, egyből Chethez ugrott, és egy növényt kért számon rajta. Először nem értettem, hogy miről beszél, de aztán leesett: ennek a növénynek a rajza volt azon a papíron, amit a fiúnál láttam. Elképedve pillantottam Chetre, ahogy eljutott a tudatomig, hogy ő egyáltalán nem tervezte megkeresni azt a növényt, felőle akár most rögtön meg is halhatott volna az a lány. Neki csak az számított, hogy a férfi teljesítse az alku ráeső részét.
Ahogy a férfi kimondta azt a szót, hogy szörnyeteg, rögtön igazat is adtam neki. Chet tényleg az volt, de akkor én mégis mit keresek itt vele? - futott át a kérdés a fejemen, de mielőtt túlságosan ebbe belemerülhettem volna, a férfi most az én lábaim elé vetette magát könyörgően. Pillantársa se méltattam Chetet, csak az új feladatomra koncentráltam: megmenteni azt a lányt.
Leguggoltam a férfi elé, és kedvesen megfogtam a vállát.
- Semmi gond, uram - mosolyogtam rá. - Azonnal megnézem a beteg állapotát, és meggyógyítom - feleltem, mire a férfi hálásan pillantott rám.
- Komolyan mondja? Meg tudja tenni? - kérdezte, mire bólintottam egy aprót.
- Mondjon el mindent, amit csak tud. Mióta ilyen az állapota, mik voltak a tünetei és hasonlók - feleltem, miközben felálltam és odamentem az ágyhoz. Először megnéztem a homlokát, ami tűzforró volt, aztán leellenőríztem a légzését, ami elég szaggatott volt.
- Egy hete esett ágynak, azóta is egyre csak rosszabbul van. Először csak lázas volt, és volt egy piros folt a bokáján. Az a piros folt utána egyre csúnyább lett, kezdett kicsit felhólyagosódni, majd be is gennyesedett. Három nap múlva azonban egyre több ilyen folt jelent meg rajta, és én tényleg nem tudtam, mivel tudnám kezelni, mert közben a láza is egyre magasabb lett - felelte sietve, miközben ő is odaugrott az ágy mellé.
Elgondolkoztam a tüneteken, majd leszűkítettem a lehetséges okokra, azonban ezekből még így is túl sok volt. Abban biztos voltam, hogy egy növény szúrta meg a bokáját, egy mérgező növény, amit valószínűleg észre se vett.
- Hol járt azelőtt, hogy észrevette volna a piros foltot? - kérdeztem, miközben megnéztem a beteg bokáját. Tényleg tele volt gennyes és hólyagos foltokkal, de könnyen meg lehetett különböztetni a legelsőt a többitől, ugyanis ott a bőr már szinte teljesen el is halt.
- Nem tudom, nem mondta, de sokat szokott járni a Pusztítás völgye peremén. Nem tudom, hogy mit szokott ott csinálni, arról soha nem számol be, én meg nem kérdezem, amíg nem merészkedik be túlságosan, és amíg időben haza nem ér.
- Értem, köszönöm - feleltem. - Szerencsére az a mérgező növény, ami megszúrta lányt, nem volt túl idős még, mert megjelentek tünetek is - kezdtem magyarázni, miközben el kezdtem a gyógyítást. Két kezemet a lány bokája fölé tartottam és először arra az egyetlen foltra koncentráltam, hogy új sejteket állítsak az elpusztultak helyébe. - Amik már idősebbek, azok általában nem is hagynak tünetet, csak akkor vesszük észre, amikor már rég elpuszultak azon a helyen a sejtek. És szerencsére csak a tüdejét érte el a méreg, de azt is épphogy, így seperc alatt fel fog épülni - mosolyogtam rá bíztatóan az emberre, miközben egyre több és több folt tűnt el nyomtalanul.
Egy jó tíz perc múlva már nyoma sem volt a méregnek a lány szervezetében, amit én egy megkönnyebbült sóhajjal jutalmaztam. Ezután a zsákomból elővettem még egy növényt, ami a láz csillapításául szolgált.
- Ebből a növényből főzzön a lánynak naponta egyszer teát egy héten keresztül, és azt itassa meg vele. Mivel a láza nagyon magas, ezért az csak lassacskán fog elmúlni, de más baja nem lesz - mosolyogtam rá férfire, mire az hálásan megragadta mindkét csuklómat.
- Köszönöm szépen, hölgyem! - hálálkodott, majd elvette tőlem a gyógynövényt.
- Igazán nincs mit, ez az én feladatom - feleltem kedvesen. |
Lassan megérkeztek a ház elé, ő pedig meg is torpant, hogy vessen egy méricskélő pillantást a gerendákra - meg úgy egyszerűen az egész tákolmányra. Elhúzta a száját. Szívességet tett annak a lánynak azzal, hogy nem hozta el a gyógyszert, így legalább nem kell ebben a pöcegödörben leélnie hátralevő életét. Az apja pedig neki tesz majd szívességet. Kedvtelve gondolkodott el, vajon milyen feladatot adhatna a férfinek. Valami költői és ízléses kéne. Talán elhozathatná vele a növényt, amire a lányának szüksége lett volna. Ha vissza is térne onnan, akkor is egy életre megutálná magát, elvégre a lánya életben maradt volna, ha ő maga megy el a gazért, nem valami ismeretlent küld érte. Belemerülve a gondolkodásba kissé későn jutottak el hozzá Elwyn szavai, de legalább kirángatták a merengésből. - Itt gyűlnek össze az általam szervezett önkéntes gyülekezet tagjai… Mit gondolsz? - kérdezte gúnytól csöpögő hangon, miközben az ajtó felé vette az irányt. Habozás nélkül lökte be a fából tákolt kaput, majd lépte át a küszöböt, mire egyetlen, kis helyiségben találta magát. A sarokban éppen az a férfi ugrott fel egy ágy mellől, akivel aznap tárgyalt. Először fenyegetően emelte maga elé az ökleit, mintha támadásra számítana, de amint felismerte, sietős léptekkel közeledett felé. A reménytől és örömtől, amelyet az érkezése nyomán látott a férfi tekintetében, megborsódzott a háta. A fickó mélyen beleállt a személyes terébe, mire ő határozottan remélni kezdte, hogy a híreket meghallva a férfi inkább a halált választja, minthogy a semmiért cserébe segítsen neki.
- Nos? - kérdezte az ember, koszos arcán immár kételkedéssel.
- Nem találtam meg - jelentette ki anélkül, hogy bármiféle érzelmet engedett volna áttetszeni a hangján. - Szóval áttérhetünk az üzlet engem érintő felére… - tette hozzá egyből lelkesebb hanglejtéssel - persze ezt is csak megjátszva. A férfi először hitetlenkedéssel, majd kétségbeeséssel pillantott rá, nem telt sok időbe, míg szemei megnedvesedtek, kezeit pedig szája elé emelte.
- De a lányom akkor… - kezdte alig hallhatóan, azonban egy csuklásszerű hangot hallatva végül a torkába fulladt a mondat vége.
- Ha az megfelel, akár következő hét végére el is végezhetné - jegyezte meg, miközben alig leplezett kedvteléssel nézte a férfi szenvedését. - Úgysem hiszem, hogy túl sok dolga lenne addig - jegyezte meg, miközben, mintha valamiféle közös titkukra világítana rá, az ágyban fekvő lányra bökött. A férfi egészen eddig, mintha meg sem hallotta volna, amit mondott, most viszont olyan átható undorral pillantott rá, mintha valamiféle különösen visszataszító bogár lenne a cipője orrán.
- Egy szörnyeteg vagy - mondta hangját úgy hordozva, mintha a világ egyik legnagyobb rejtélyének megoldására jött volna rá.
- Ó? - vonta fel szemöldökét, miközben halovány mosoly játszadozott ajkain. - Ezt értsem úgy, hogy kihátrál az egyezségből? - érdeklődött, miközben komótosan elővette egyik tűjét és játszani kezdett vele az ujjai között. A férfi szája mozgott, de hang nem jött ki rajta. Kétségbeesetten pillantott körbe, ő pedig az áldozatának arcáról sugárzó rettegésnek minden egyes apró töredékét kiélvezte.
- Kérem, hölgyem! Segítenie kell, nem hagyhatja, hogy… - a férfi ekkor Elwyn lábai elé vetette magát, akit úgy tűnt, még csak most vett észre. A meglepetés halovány szikrájával figyelte a nem várt jelenetet. |
Még a szám is tátva maradt Chet gyors reakcióját látva. Minden olyan gyors volt, hogy először le sem esett, hogy mi történt. Tényleg azt hittem, hogy felismert ez az alak, aztán éreztem egy kevés mágiát, majd az idegen már nem volt abban biztos, amit látott. Én viszont biztos voltam abban, hogy Chet használta a képességét, és mentett meg. Még ha meg is kaptam a leszidást tőle utána, akkor is hálás voltam érte.
- Köszönöm - feleltem még mindig kicsit a sokk hatása alatt, majd feltápászkodtam, leporoltam ruhámról a koszt és a csuklyát visszadobtam a fejemre.
Zavartan megköszörültem a torkom, és csendben továbbindultam Chet mellett. Most már a fiú határozottan haladt az utcák között, amiből arra következtettem, hogy tudja, hol van az, amit keres. Hamarosan meg is érkeztünk egy kis házhoz, ami eléggé romos volt. Az ablakok kitörve, de egy-két helyen be voltak gerendázva. A tetőn egy helyen elég nagy lyuk tátongott, emellett pedig még a falak sem álltak túl biztos lábon. Ahogy azonban körülnéztem ezen a környéken, az összs ház, amit láttam, ugyanilyen állapotban volt, ha csak nem rosszabban, esetleg kicsit jobban.
Biztos voltam abban, hogy Chet nem egy ilyen környéken lakik, ezért képtelen voltam megállni, hogy ne kérdezzek rá.
- Hova jöttünk? Egyáltalán mi ez a hely? |
Ha azt hitte, békés útjuk lesz, hát tévedett. Elwynnek sikerült az útjukban lézengő egyetlen agyatlan majomba belebotlania, ezzel természetesen felfedve kilétét is. Valahol mélyen a lelki énje homlokára csapott és kíváncsi lett volna, hogy mégis miféle feladat lehet az, amelyiket még a lány is képes véghezvinni. Ha nem lenne itt, még azelőtt elhullana, hogy egyáltalán rábíz bármit. Természetesen sóhajtásra és szemöldökráncolásra az utcán, az emberek között nem volt ideje, gyorsan kellett cselekedni. A férfi máris eltátotta a száját és bár igaz, hogy egy alak feldöntésével nem vonz maga felé túl sok kíváncsi szempárt, az ordítás már más kérdés, így egy jól irányzott, erőteljes ütést kormányzott a majom orra alá. A pár másodperc alatt, amit a férfi azzal töltött, hogy összeszedje a gondolatait - vagy a fogait -, ő villámgyorsan egy látszatképet vont a kívülállók szemei elé, melyen Elwyn egy egyszerű, a városban is megszokott lány - persze nem tudott konkrét arcot felidézni, ez pedig azt vonta maga után, hogy a vonások nem voltak teljesen pontosak, így ha valaki szemfüles volt, észrevehette a cselt, viszont bízott abban, hogy ez nem következik be. - Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?! - üvöltött a férfire eközben az eszét játszva, hogy biztosra menjen, a figyelem nem terelődik vissza a lányra.
- Mi a Pokol... Nem vagy az eszednél? Ez egy... - a majom pillantása ekkor visszavándorolt Elwyn-re. Számító módon hagyott pár pillanatot a férfinek, hogy "rájöjjön", hibát követett el.
- Egy mi? Nem hallom! - kiabált tovább, miközben szándékosan feltűnő mozdulattal nyúlt az övéhez és tett egy fenyegető lépést előrefelé. Részben ez, valamint - nyomatékosan - a tény, hogy már a saját szemének sem hihet, valószínűleg kissé megrettentette a férfit, mivel tett egy lépést hátrafelé. Ő közben észlelte, hogy mindenki őket figyeli, már senki nem mutat érdeklődést a lány iránt, ait fellöktek.
- Én azt hittem... - mormolta talán csak magának a majom, mire ő biztos volt a győzelmében.
- Kotródj innen, mielőtt valami olyat teszek, amit később talán megbánok! - csattant fel jól hallhatóan, mire a férfi zavartan, végtelenül bizonytalanul sarkonfordult és eltűnt a lézengők között. Ekkor ő is megfordult és lekezelő pillantást vetett Elwynre. - Ha ez a vágyad, nem bánom, ölesd meg magad, miután teljesítetted a feladatodat - mordult a lányra egy fagyos mosoly kíséretében, amely gyorsan le is olvadt az arcáról, helyét pedig semmitmondó kifejezés vette át. Megfordult, majd mintha mi sem történt volna, elindult a "páciense" háza felé, mely innen már nem lehetett messze. |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
