Barátok… Vannak, akik a barátjukat még a saját életüknél is fontosabbnak tartják. Én nem tartozok azok szerencsés emberek közé. Nekem a barátok semmit sem jelentenek. Soha nem is volt, soha nem is lesz és soha nem is volt rá szükségem. Mégis, úgy fáj, fáj, hogy el fogom árulni azokat, akik engem talán a barátúknak tartanak…

        Hirtelen válaszolni se tudtam az igazgatónak. Nyeltem egy nagyot. Válaszolnom kellett volna, de nem bírtam. Hatalmas nagy gombóc volt a torkomban. Legszívesebben elsírtam volna magam, de ki kellett bírnom. Legalább addig, amíg itt vagyok. Villámlott egyet és rögtön zuhogni kezdett, mintha dézsából öntenék.
- Hai, wakarimashta. (Értettem) – nyögtem ki végül. Az igazgató elmosolyodott, megfordult a székével, így pont háttal volt nekem és intett, hogy elmehetek. Nem haboztam rögtön megfordultam és ki is viharoztam. Most Ikuto nem volt ott és nem várt rám, így egyedül bolyongtam ebben a végtelennek tűnő épületben, de végül elég gyorsan kijutottam. Az ajtó előtt még volt egy kis fedett rész, én ott álltam. Zuhogott az eső, de mintha dézsából öntötték volna. Csak az eget tudtam áldani, amiért ilyen messze lakunk mindentől, és amiért nincs nálam esernyő. Hachi bebújt a kabátomba, legalább ő nem ázik el. Elkezdtem rohanni, de rögtön, amikor kiértem már bőrig áztam. Egy jó kis megfázás lesz ennek a vége. Most tényleg gyorsan futottam, mintha üldöznének. Már a mellkasom is szúrt, de még mindig nem lassítottam. Aztán megláttam egy ismerős házat. Hinamori Amué volt. Rögtön sarkon fordultam és beálltam az ajtó elé. Kopogtattam. Jobb ötletem úgyse volt, így legalább talán nem fázok meg. Az ajtót Amu anyukája nyitotta. Még azelőtt beengedett, hogy megszólaltam volna (gondolom, azért mert csurom vizes voltam).
- Amu-chan! Itt van az egyik barátod! – kiabált fel Amu anyukája, Amu rögtön le is futott.
- Szia! – köszöntem neki.
- Ó, Natsu, hát te? – aztán végig nézett rajtam – Te nem haza mentél?
- Előtte még el kellett intéznem valamit, csak elkapott az eső…
- Menjetek fel, Amu-chan adj valami száraz ruhát a barátnődnek, én addig készítek forró csokit. – mondta Amu anyukája. Amu intett, hogy kövessem. Felmentünk a lépcsőn és már ott is volt a szobája. Nagyon cuki szobája van Amunak. Amu oda ment a szekrényhez és kivett egy-két tiszta ruhát, amit majd felhúzhatok. Közben Hachi kibújt a ruhám alól, szegény még így is vizes lett. Amu kezembe adta a ruhákat.
-Köszönöm. – mondtam és átvettem őket. – Bocsi, hogy csak így beállítottam, de én még messze lakok, és nem akartam megfázni, megint hiányozni, meg most jöttem ki a kórházból meg minden és pont erre lakunk mi is, és hát valahova be kellett mennem… - kezdtem magyarázkodni.
- Semmi baj. – mondta Amu majd elmosolyodott – Én lemegyek a kakóért, te addig átöltözhetsz. – bólintottam, ő meg kiment. Törölközőt is kaptam, szóval levettem a csurom víz ruhámat, megtörölköztem és áthúztam a kapott ruhát. Amu gyorsan vissza is ért, kezében egy tálca, rajta 2 bögre kakaó. Elvettem az egyik bögrét. Mindkét kezemmel fogtam és melegedtem, majd belekortyoltam.

- Köszönök szépen mindent. – mondtam, majd megint beleittam a kakaómba.
- Ugyan nincs mit, de mit csináltál ilyen későn? –
- Hát, egy boltban voltam, Rimának szerettem volna venni valamit, de nem tudom, hogy mit… - füllentettem, de végül is igaz is lehet, elvégre tényleg akarok venni neki valamit.
- Még én sem vettem neki semmit. Elmegyünk majd együtt? Mondjuk holnap délután? Talán nem lesz már rossz idő. – Amu tényleg nagyon kedves velem. Bólintottam. Hachi is odajött hozzám és ő is beleivott a kakaóba, szegény ő is eléggé megázott. Amu szavaira melegség töltötte el a szívem, vajon ilyen, ha valakinek barátja van?
- Most jut eszembe, fel kell hívnom anyut. – mondtam. Leraktam a bögrém az asztalra és elkezdtem kotorászni a táskámban a telefonom után. Gyorsan meg találtam és már tárcsáztam is anyu számát. Amikor felvette a telefont, rögtön kérdezősködött, hogy mi történt, miért nem vagyok otthon. Én gyorsan elhadartam, hogy a barátaimmal voltam, aztán ajándékot akartam venni egy barátomnak, mert szülinapja lesz, azt is elmondtam, hogy most Amuéknál vagyok, mert teljesen eláztam az esőben. Aztán jött a kérdés, hogy meddig maradok itt, erre én azt mondtam, hogy addig, amíg el nem áll az eső, szóval nem kell idegeskednie, én jól vagyok és, hogy ne várjon a vacsival, mert nem úgy néz ki, hogy mostanában eláll az eső. Aztán elköszöntem tőle és letettem a telefont. Ezt olyan 1-2 perc alatt le is tudtam.
- Remélem nem baj, ha addig maradok, amíg el nem áll az eső. -
- Nem baj. Vacsiztál már? Gondolom nem. – bólintottam. - Gyere le, mi is pont most fogunk.
- Köszönöm. – mondtam és elindultunk lefelé. Vacsi nagyon finom volt. Amu anyukája nagyon finoman tud főzni. Aztán visszamentünk a szobába. Sokat beszélgettünk. Az eső még mindig esett, ezért úgy döntöttünk, hogy itt alszok. Nagyon jó volt itt Amuval. Nagyon kedves volt velem, és ha csak arra gondolok, hogy el fogom őt és a többieket árulni, rögtön összeszorul a szívem. Kegyetlen vagyok… ilyen áron meg sem érdemlem a gyógyszert. Visszalépnék, de már nem szállhatok ki. A nap többi része gyorsan eltelt. Sokat nevettünk, beszélgettünk és még jobban megismertük egymást. Az eső meg nem állt el.
       Reggelre már nyoma se volt az esőnek. Kicsit még vizes volt ugyan minden, de a naptól csillogott. Szép volt. Gyorsan elkészültünk, reggeliztünk és együtt indultunk a suliba. Mindenki nagyon nézett minket. Az órák viszonylag gyorsan elteltek. Minden tanár megkérdezte, hogy jól vagyok-e már. Hosszú távon már kicsit idegesítő volt mindig ugyanazt elmondani, elvégre, ha nem lennék jól, nem ülnék benn órán, de azért kedves gesztus volt tőlük. Órák után Amuval rögtön el is mentünk ajándékot venni. Jó sok boltba bementünk mire megtaláltuk a tökéletest. Én kicsit nagy ajándékot vettem, de azért remélem nem bánja és tetszeni fog neki. Én egy jó nagy rózsaszín maci-cica keverék plüsit vettem neki. Amu egy zöld táskát, amin egy rózsaszín masni van. Jó sokáig elvoltunk, kicsit be is sötétedett. Haza indultunk. Útközben jó sokat beszéltünk és nevettünk. Gyorsan Amuékhoz is értünk.
- Akkor holnap 10-re idejövök hozzád, és együtt megyünk, jó? – mondtam. Amu csak bólintott. – Köszi, hogy veled lehettem. Nagyon jól szórakoztam, és azt is köszönöm, hogy segítettél ajándékot választani.
- Ugyan, ez semmiség, elvégre barátok vagyunk, nem? – Eddig mosolyogtam, de egy pillanatig lehervadt az arcomról a mosoly és a szívem megint összeszorult.
- Igen, barátok vagyunk. – mondtam, majd újra mosolyogtam.
- Jaaaaa(akkor), legközelebb én megyek hozzád.  –mondta Amu, és felém nyújtotta a kis ujját. – Ez egy ígéret.
- Oké. – mondtam és odaadtam a kis ujjam. Letettük a kis ujj esküt majd elváltunk egymástól. Otthon anyának mindent el kellett mondanom miközben becsomagoltuk Rima ajándékát. Miután végeztünk én felmentem a szobámba. Mosolyogva feküdtem az ágyamra és rögtön álomba is merültem.