Születésem óta halálos betegségben szenvedek. Mégmikor kicsi voltam
egyszer majdnem meghaltam, életem meg lett mentve egy gyógyszernek hála,
és persze a kedves doktornak, aki akkor ott volt. Mivel ébren voltam, hallotam,
hogy a doktor mit beszél anyával, nem értettem tisztán ugyan, de a lényegét
felfogtam, meg fogok halni. Egy ideig nem is voltak rohamaim, de mikor újra
visszatértek a doktor már meghalt, és a kórház bezárt. a mai napig úgy gondolom,
hogy jobb lett volna, ha akkor meghalok, mert akkor nem követtem volna el annyi
rossz dolgot.

---------------------------------------------------------------------------------------

    Tisztán már nem is emlékszem, hogy miért is költöztünk el, talán azért, hogy
legyen kórház a közelben.
    Bementünk az ottani kórházba. Engem kivizsgáltak és kijelentették, hogy erre
a betegségre nincs gyógyszer. Nagyon elszomorodtam, hogy tehát igaz, hogy meg
fogok halni.
    Annyira izgultam, hogy mi lesz a suliban, mivel ez volt az első napom. Kinézetre
nagyon szép iskola és még az egyenruha is nagyon tetszett. Nagyon reméltem,
hogy igulásom miatt nem rontom el, és hogy nem más személyiséggel ismernek
meg, mint aki igazából vagyok.
 - Nem kell izgulni Nacchi! - nyugtatott meg ahugo chara-, Hachi.
 - Igen tudom, de......Te nem izgulsz amugy Hachi? - kérdeztem és gyorsan témát
változtattam. - Most bújj vissza a tojásodba nehogy valaki meglásson. - mondtam
neki és ő rögtön vissza is bújt tojásába.
 - Huh, de izgulok és mindjárt az osztályba érek, na jó, nem kell izgulni. Nyugi,
nyugi és nyugi. Minden simán fog menni. - mondtam magamnak és odaértem az
osztály elé.
Kicsit tétováztam, de nagy levegőt vettem és beléptem.
 - Íme, az új osztálytársatok. - mondta Nikaidou-sensei és rám mutatott. - Kérlek
mutatkozz be. - mondta és " át adta nekem a szót".
 - Takada Natsumi vagyok, örvendek a találkozásnak! - mondtam és lehajoltam
majd fel.
Miután mindenki bemutatkozott nekem, leültem az üres padba, ami az ablak mellett,
és az a Hinamori Amu nevű lány előtti volt.
Furcsa egy lány mondhatom, egész órán nekem beszélt valamit, de hogy mit, azt nem
tudom, mert suttogott és én nem hallottam. azt nem értem, hogyí miért nem az órára
konctentrál. Furcsa egy osztály az egyszer biztos. Mindenki őt nézte, hogy mit csinál.
    A mai nap simán telt el, már csak haza kell érnem.
 - Nacchi!
 - Igen?
 - Nem felejtetél el valamit?
 - Hm...nem, nem hiszem.
 - El kell menned a boltba!
 - Juj, tényleg és már elhagytam!
 - Egek, mennyi probléma van veled....... - mondta Hachi, mint mindig amikor elfelejtek
valamit.
Na igen, most aztán rohanhattam a boltba, mert nem lesz akkor vacsi.