|
Témaindító hozzászólás
|
2013.12.11. 18:11 - |
Az Arany-sivatag a Sötétség-szurdok és a Pusztítás völgye közötti területen helyezkedik el Eastcoast legészakkeletibb csücskében.
Nem nagy területet foglal magába maga a sivatag, de az, hogy létezik Eastcoaston, sokakat meglep. Mindenki tudja, hogy milyen szörnyű időjárás uralkodik egy sivatagban, ezért senki sem tudja, hogy mikor és hogyan keletkezett egy, de a mostani lakók közül mindenki amióta csak az eszét tudja, létezett, ezért valószínű, hogy a kezdetektől fogva létezett is ezen a területen.
Nagyon elhagyatott egy hely, és ameddig csak a szem ellát, homok borítja. A Nap szüntelen tűz egész nap, s mikor leszáll az éj, jön a fagy is. Szörnyű a hőingadozás. Ezért sem jár senki erre, még csak átutazóba sem. Habár régebben voltak olyan idióta kapzsi emberek, akik megpróbálták megtalálni azt a kincset, ami lehet, hogy nem is létezik.
A kis gyerekek, de még a felnőttek körében is közkedvelt egy mese, ami erről a helyről terjeng.
A mese szerint még az idők kezdetén a ma Arany-sivatag néven ismert területet is zöld erdő borította. Az akkori Eastcoast központja volt az ezen a területen épült kastély, az Immortal Palace.
A három bölcs akkoriban még tökéletes békét tudott teremteni a jók és rosszak között, így Eastcoast ekkor élte fénykorát. Maga a kastély rendkívül fényűző volt, és sokan megfordultak benne. A világ legszebb építménye volt, mert nem csak emberi kéz építette, hanem a három bölcs is átszőtte varázserejével, így ez a kastély volt a legbiztonságosabb hely, ami valaha is létezett. Amikor azonban elkezdődtek a lázadások jók és rosszak között, az Immortal Palace volt az első hely, amit megtámadtak. Mindkét fél jól tudta, hogy elpusztítani nem tudják, de nem is akarták ezt: el akarták foglalni. A három bölcs hogy megakadályozza ennek a helynek a bemocskolását, a föld alá süllyesztettre az egészet, s egy sivatagot teremtettek meg rá, hogy megvédjék az iletéktelen betolakodóktól. A mese szerint, ha megjön az igaz megváltó, aki békét teremt, akkor a kastély megint felemelkedik a felszín fölé, de amíg nem érkezik meg ez az ember, addig senki sem találhatja meg.
A történet igazságát senki sem tudta bizonyítani, de attól még a sivatag itt maradt. így kénytelenek voltak elfogadni ezt az ismeretlen helyet.
A mese ellenére voltak, akik felkerekedtek, hogy megtalálják a romokat, amik elvileg aranyból voltak, de senki nem tért vissza. Hogy igazak-e a pletykák, senki se tudja, de nem is akarták kideríteni.
A gonosz talán ezt az egy helyet hagyta csak érintetlenül. Voltak, akik ide menekültek a háború alatt, de senki nem látta ezeket az embereket újra. Hogy mi történt velük, senki nem tudja... |
[25-6] [5-1]
 Továbbra is kibírhatatlan volt számomra ez a hőség és napfény. próbáltam elterelni a figyelmemet erről, de nem ment túlzottan. A szemeim is fáradtak voltak, megszoktam, hogy nappal aludtam többet, de most nem lehetett. Amikor ennek az egésznek az elején nappal lefeküdtem, amúgy is nehezen ment az alvás a kibírhatatlan naptól, arra ébredtem hogy lánccsörgés hallatszik és erősen egymáshoz vonz minket az a láthatatlan lánc. Hitomi pedig rám is esett a nagy lendülettel, igen kellemes élmény volt, mondhatom. Éjjel pedig annyira örültem a hűvös, hideg időnek, hogy semmi kedvem nem volt aludni, nem is ment annyira, elvégra akkor voltam energikusabb. Persze Hitomi meg ekkor hisztizett folyton alvásért. Megjegyzem, párszor aztán én is megcsináltam azt, amit ő velem nappal. Amint lefeküdt és elaludt, futni kezdtem tőle el, ő pedig már csak a rántást érezte velem együtt. Fájt. Ám megérte. Körbenéztem, azt hiszem lassan beleőrülök abba, hogy csak homokot látok. Meg Hitomit. Bár akkor már inkább a homok. Felnéztem az égre, de teljesen tiszta volt, nem tudom mit vártam. Unalmamban már magamban sakkoztam, ismét átgondoltam a taktikákat, erről sosem tudtam eleget gondolkodni, úgy éreztem. Lassan nyugatfelé közeledett a nap, és minden kis centi, amit megtett lefelé, nagyobb megkönnyebbülést hozott nekem. |
 A szemem sarkából Tsuyoshira sandítottam, de épp csak egy rövid pillanatra, hogy felmérjem, neki milyen a kedve. Láttam rajta, hogy nagyon megviseli ez a szörnyű hőség, sokkal jobban mint engem, ez pedig adott némi örömöt még ebben a reménytelen helyzetben is. Az viszont bosszantott, hogy míg az én cipőm tele volt homokkal, látszólag az ő egyszerű sportcípőjébe egy szem sem került. Biztos valami varázslattal bebiztosította.
Szemeim újból előre fordítottam, s hunyorogva bámultam a messzeségbe. Továbbra sem lehetett látni semmi mást a homokon kívül, ami újabb sóhajt váltott ki belőlem. Próbáltam valami értelmessel eltölteni az időt, amíg sétáltunk, de már minden lehetségest átgondoltam: új védelmi vonalakat dolgoztam ki fejben; új hatékonyabb támadási csapatokon törtem a fejem; átgondoltam az összes harcos mozdulatsort, amit tanítottak; az összes varázsigét, amivel valaha is volt dolgom, átismételtem. Amikor már ezeket újratanulmányoztam, a neveket kezdtem el sorolni, akiket nem volt szabad elfelejtenem az idő alatt, amíg Tsuyoshival vagyok összekötve. Sajnos túl gyorsan a végére értem a neveknek, ezért máson kezdtem el gondolkozni.
Egy hét alatt pedig minden lehetségest végiggondoltam, így most már azt fontolgattam, hogy vagy előlről kezdem mindannak az átgondolását, amit már egyszer megcsináltam, vagy szemenként elkezdem megszámolni, hogy mennyi homok van itt. Ekkora volt az unalmam. És Tsuyoshi persze egy fikarcnyi vígaszt sem tudott nyújtani, ezért már az egy kicsit jobb kedve tudott deríteni, ha szenvedni láttam. |
Éppen dél volt. Egyszóval majd megsültem és hét ágra sütött a nap. Azt hittem beleőrülök, folyton hunyorogtam. Kénytelen voltam levenni a pulóvert, ám a pólót már nem voltam hajlandó, még így is éreztem ahogy a nap szinte égeti a bőrömet. Szinte minden lépésnél nyafogni támadt kedvem, de holmi büszkeség okán meg se szólaltam, csak hunyorogva lépdeltem tovább. Utáltam a sivatagokat nappal. Túl forróak, a homok szinte éget ha nincs valami az ember lábán, sehol egy árnyékos hely, ahova le lehet ülni és megpihenni. Mindenhol csak nap, forróság, nap...
Legszívesebben beástam volna magam a homokba, mint a sivatagi bogarak szokták, elvégre a lentebbi rétegekben kicsivel hűvösebb van. Ráadásul itt sétált mellettem Hitomi nem messze, ami még feszültebbé tett, főleg hogy nem tudtunk távolabb menni egymástól. Össze voltunk láncolva. Bár a láncokat alapból nem éreztük és hallottuk, ha bizonyos távolságnál messzebb voltunk, lánccsörgést hallottunk, és visszahúzott véletlenszerűen az egyik végtagnál valami. Persze arcomon nem látszott sok idegesség, inkább a hunyorítás. Miközben előre mentünk, nem nagyon szóltunk egymáshoz. Én elmélyedtem magamba. Átgondoltam a taktikáimat, de mindig becsúszott ez az egész cucc ami most megtörtént. Szóval próbáltam megtalálni az okát, hogy a halált hozó varászlatból hogyan lett átok, ami ráadásul nem csak a célpontra, de tulajdon használójára is hatott. Néha kárörvendve láttam Hitomi cipőjébe mennyi homok megy bele, míg az én sportcipőmbe nem igen került homok. Nagyjából csak egy hete voltunk így, de ezek nekem hónapoknak tűntek. Az éjjeleket sokkal jobban élveztem és aktívabb voltam. Olyankor hűvös volt, szinte fagypont, bár ez engem annyira nem zavart, és nem sütött a nap. Először sokat vitáztunk, végül inkább nem szóltunk egymáshoz Hitomival. Ő is ráébredt hogy a vita nem visz sehova. Emlékszem, éjjel volt, én előbb megébredtem, amikor pedig ő ébredt, szörnyűlközve nézett és mindennek elhordott. Akkor szinte nevetni támadt kedvem. |
A nap sugarai teljesen elviselhetetlenek voltak már. Minden testrészemről folyt az izzadtság, s mivel dél volt, még erősebben tűzött a nap. Az égen továbbra sem lehetett látni egyetlen felhőt sem, ami legalább egy kevést esőt hozott volna. Ameddig csak a szem ellátott, homok borított mindent. Lábam minden lépésnél belesüppedt a homokrétegbe, és cipőm is tele volt vele. Torkom teljesen ki volt száradva, és minden újabb nap elteltével az jutott eszembe, hogy vajon meghalhatunk-e ilyen állapotban. Már azt furcsának találtam, hogy lassan egy hét eltelt, mióta idekerültünk, de még mindig életben voltunk, pedig alig találtunk valamit, amivel szomjunkat csillapíthattuk volna.
Minden perc, minden óra, minden nap kínkeservesen telt. Nappal majd' meggyulladtunk, este pedig meg lehetett volna fagyni. Persze szerencsénkre képességeinknek hála valamelyest tudtunk csökkenteni ezeket a körülményeket, de a mi erőnk is véges volt annak ellenére, hogy mi voltunk az uralkodók.
A napok monotonítása már lassan kezdte felőrölni az idegeimet és türelmemet. Minden nap csak meneteltünk és meneteltünk, de közelebb nem kerültünk célunkhoz. Ki akartunk jutni erről a helyről, de elképzelni sem tudtunk, pontosan mekkora területet foglal magába az Arany-sivatag. Mindketten egy-két hetes folyamatos gyaloglásra saccoltuk a távot, de egy hét elteltével sem tűnt közelebbnek a sivatag vége. Néha-néha látni véltük a Sötétség-szurdok legmagasabb csúcsait, de az is csak délibáb volt.
Emlékszem, amikor először felébredtem ezen a helyen Tsuyoshival, nagyon mérges voltam, és szokásomhoz híven elkezdtem Tsuyoshival veszekedni, akinek a hibájából idekerültünk. Már az első nap úgy összevesztünk, hogy napokig nem is szóltunk egymáshoz. Aztán amikor kezdett csökkeni közöttünk a feszültség, megint összekaptunk, ezért jobbnak láttuk, ha inkább nem is beszélünk egymáshoz, csak ha nagyon muszáj. Ezt eddig nem esett nehezemre betartani, de lassan már kezdett megőríteni a csend.
Újból felnéztem az égre, hogy az időt megállapítsam, de a nap alig mozdult el az előbbi helyéről. Alig telt el egy kevés idő - sóhajtottam fel. |
Az Arany-sivatag a Sötétség-szurdok és a Pusztítás völgye közötti területen helyezkedik el Eastcoast legészakkeletibb csücskében.
Nem nagy területet foglal magába maga a sivatag, de az, hogy létezik Eastcoaston, sokakat meglep. Mindenki tudja, hogy milyen szörnyű időjárás uralkodik egy sivatagban, ezért senki sem tudja, hogy mikor és hogyan keletkezett egy, de a mostani lakók közül mindenki amióta csak az eszét tudja, létezett, ezért valószínű, hogy a kezdetektől fogva létezett is ezen a területen.
Nagyon elhagyatott egy hely, és ameddig csak a szem ellát, homok borítja. A Nap szüntelen tűz egész nap, s mikor leszáll az éj, jön a fagy is. Szörnyű a hőingadozás. Ezért sem jár senki erre, még csak átutazóba sem. Habár régebben voltak olyan idióta kapzsi emberek, akik megpróbálták megtalálni azt a kincset, ami lehet, hogy nem is létezik.
A kis gyerekek, de még a felnőttek körében is közkedvelt egy mese, ami erről a helyről terjeng.
A mese szerint még az idők kezdetén a ma Arany-sivatag néven ismert területet is zöld erdő borította. Az akkori Eastcoast központja volt az ezen a területen épült kastély, az Immortal Palace.
A három bölcs akkoriban még tökéletes békét tudott teremteni a jók és rosszak között, így Eastcoast ekkor élte fénykorát. Maga a kastély rendkívül fényűző volt, és sokan megfordultak benne. A világ legszebb építménye volt, mert nem csak emberi kéz építette, hanem a három bölcs is átszőtte varázserejével, így ez a kastély volt a legbiztonságosabb hely, ami valaha is létezett. Amikor azonban elkezdődtek a lázadások jók és rosszak között, az Immortal Palace volt az első hely, amit megtámadtak. Mindkét fél jól tudta, hogy elpusztítani nem tudják, de nem is akarták ezt: el akarták foglalni. A három bölcs hogy megakadályozza ennek a helynek a bemocskolását, a föld alá süllyesztettre az egészet, s egy sivatagot teremtettek meg rá, hogy megvédjék az iletéktelen betolakodóktól. A mese szerint, ha megjön az igaz megváltó, aki békét teremt, akkor a kastély megint felemelkedik a felszín fölé, de amíg nem érkezik meg ez az ember, addig senki sem találhatja meg.
A történet igazságát senki sem tudta bizonyítani, de attól még a sivatag itt maradt. így kénytelenek voltak elfogadni ezt az ismeretlen helyet.
A mese ellenére voltak, akik felkerekedtek, hogy megtalálják a romokat, amik elvileg aranyból voltak, de senki nem tért vissza. Hogy igazak-e a pletykák, senki se tudja, de nem is akarták kideríteni.
A gonosz talán ezt az egy helyet hagyta csak érintetlenül. Voltak, akik ide menekültek a háború alatt, de senki nem látta ezeket az embereket újra. Hogy mi történt velük, senki nem tudja... |
[25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
